Ismét egy új típus került a kezeim közé: a Canadair CRJ-200-as. Van FMC, de nem használtam, tolóerőszabályzó viszont nincs. Azt sem használtam.
A gépet már valamennyire ismertem - nem azért mert ültem már benne, csak jó párszor végignéztem az okítós videókat, amiben egy teljes repülést vezényel le Javier Rollon, a gép készítője.
Péntek kora délután már kiérkeztem a reptérre. Nem egy Heathrow, de pont ez a szép benne. Kuba: barátságos emberek, napsütés, sok növény. Egy szóval nyugi van. De nagyon.
Beültem egy étterembe és figyeltem az embereket, amíg megérkeznek a többiek. Néha ránéztem az időjárás-jelentésre, hogy mit mond. Nem volt túl biztató a dolog.
Szép lassan megérkezett mindenki, elkezdtünk készülődni. Az idő pedig egyre csak romlott. Felhők sorakoztak, a látótávolság pedig egyre csökkent.
Én is behuppantam a madárba és próbáltam felidézni, hogy mi és hogy is volt azokon a videókon. A checklist ilyenkor jön jól. Odatolták a gép mellé a külső áramforrást, s már be is indítottam az APU-t. Intettem a srácoknak, hogy vihetik a következő géphez.
Nem csak azért volt lassú a felkészülés, mert elsőre repültem a géppel, hanem mert tényleg idő, míg az IRS megmondja hol is vagyok, életre kelnek a műhorizontok...
Az első egyharmadba fértem bele. Mire a pushback-eltem, a reptér másik fele nem látszott a ködtől. Elindultam az aktív kifutó felé. Előttem hárman várakoztak felszállásra. Álltunk már ott pár perce, mikor belesikít - ha jól emlékszem Tibi - a rádióba, hogy majdnem nekiment egy előtte ácsingózó CRJ-be... Nála már annyira alacsony volt a látótávolság, hogy nem látott. Nálam is tovább romlottak a viszonyok, az eső is rákezdett, a szél is tette a dolgát. Belefutottunk egy jó kis viharba - bele.
A felszállás ehhez képest teljesen zökkenőmentesen zajlott. Gázt rátoltam, felszálltam, és követtem az elhagyási eljárást. Khm. Eljárást. Szóval, felszállás után jobbra fordulni 160-ra, majd egy VOR-ról kellett 110-es radiálon kirepülni. Elkezdtem az emelkedést az utazómagasságra, FL320-ra. Fél órával később kapcsoltam csak, mikor a gép már a 100 ft/min-t is alig bírta M0.75 környékén, hogy a gép teli van utasokkal. Valahogy felvergődtem magam FL300-ra, majd kértem, hadd maradjak ezen a magasságon.
A többiek jól elhúztak mindeközben, én poroszkáltam a M0.75-0.78 közt, ők simán tartották a 0.81-0.82-t.
Az addig egész nyugodt út, kezdett átfordulni valami kellemetlenbe: elértünk egy front-zónát és olyan viharba keveredünk pikk-pakk, hogy öröm volt nézni. Kopogott a jég a szélvédőn, látótávolság nulla. Épp csak a felhőbe beszűrődő lemenő nap fényeinek egyes sugarai karmolászták a jég-verte szélvédő felületét. Szerencsére nem tartott tovább pár percnél - képet se tudtam róla csinálni.
Mikor képbe került a süllyedés, húztam-halasztottam ameddig csak lehet, hogy minél gyorsabban tudjak majd ereszkedni, és addig is tudjak utazósebességen maradni, hátha valakivel együtt - előtt, mögött - tudok leszállni. Végül nem sikerült annyira közel kerülni az előttem menőhöz, hogy közös final legyen. Épp mikor lefordult a kifutóról, én akkor láttam meg a repteret a távolban.
Szépen besötétedett mire megkezdtem a végső egyenest. A leszállás... Hát, hogy is mondjam... Nem sikerült túl rosszra. Sajnos a sötétség miatt alig látszódott belőle valami, de lehetett úgy 5-10 fpm amivel földet értem :) Rég nem sikerült ilyen szép leszállást csinálnom, tán utoljára az IL-14-el:
Sikerült egy - X-Plane-hez képest - egész szép scenery-t konvertálni, így a hangulata is megvolt az éjszakai leszállásnak, gurulásnak.
Nagyon jó kis gép ez a CRJ. A következő úton is ezzel fogok repülni, ezúttal viszont megnézem mit tud az FMC-je. Utoljára tán... hát igazából egy-két kivételtől eltekintve nem is tudom mikor repültem utoljára végig FMC-vel utat. Nem szeretem, mert helyettem csinál mindent, de így legalább mozizhatok egy jót, tettetve, hogy én vezetem a gépet :)