Szemle: Mike Wilson - Boeing 707

Az 50-es évek végét írjuk. A jet-korszak épp indulóban van. A Boeing gyárból kigurulnak az első sorozatban gyártott Boeing 707-esek. Az amerikai kereskedelmi repülés egyik nagy előrelépése volt ez a repülő.

Egy kis történelem

Az 50-es évek közepéig-végéig a légcsavaros gépek uralták a légteret. Amerikában DC-6-osok hódítottak, melyeket ekkortájt váltottak le a 707-esek. Elsőként a Pan American légitársaság. Később a TWA is csatlakozott, s lassan az összes nagyobb légitársaság. Végül európai légitársaságok is rendeltek, többek közt a Lufthansa is.

A repülő egyébként főszereplője volt az Airport című katasztrófa-sorozatnak és az abból készült paródia-filmnek, az Airplane-nek is.

A belső

A repülő sajnos csak 2D panelt kapott. Igaz, abból van wide-screen verzió és egy normál is. Sajnos a kettő nagyban eltér egymástól, mind kiosztásilag, mind funkcionálisan. Az alap verzión megtalálható minden, ami szükséges lehet egy átlagos repüléshez, de ezzel nagyjából ki is fújt a dolog. A széles-vásznas verzión már sokkal több minden megvan: részletesebb overhead panel, a műszerek is jobb elosztást kaptak. Egyszóval használhatóbb. 16:9-es monitoron ugyan kicsit bele kell nyúlni a panelbe, hogy a középső oszlop ne takarja ki a kifutót pl., de aki megszokta az x737-nél, itt sem lesz ez gond.

Ami botrányos lett, az az oldal-előre nézeti képek. Fényképek összevágva az x-plane panelével. Katasztrofális színek, az ember legszívesebben lehányná a monitort, mikor ilyet meglát egy fizetős gépben. Sokkal igényesebben is meg lehetett volna ezt oldani, így kb. kedvem sincs kinézni az ablakon repülés közben, mert emlékeztet rá, hogy ez egy fizetős gép.

Ami viszont remek ötlet, az az, hogy a hátranézeti kép, kapott egy kis táblázatot a V sebességekről, súlyokról, magasságokról és sebességekről. Hasznos volt, többször kellett a repülés során, és jól jött, hogy nem kellett egy PDF-et túrnom, vagy egy 500 oldalas kézikönyvet kinyomtatnom, és abból kibogarászni ezeket az adatokat.

Szemle: Mike Wilson - Boeing 707

A külső

Ha valaki szereti az FPS kimélő gépket... nos, ők szeretni fogják. Mindenki más csak messziről nézegesse a repülőt, mert sírva fakad. A szárny-csatalakozás botrányos, az elemek kidolgozottsága kritikán aluli és minden részletességet mellőz. A kerekek pl. visszafele forognak. A gép megjelenésde óta - ami nem tavaly volt - nem javította a készítő a hibát. A szélvédő csak úgy oda van dobva a gép elejére. Trehány, összecsapott munka. Értem én, hogy van akit ez nem zavar, de a pénzemért kicsit többet vártam volna. Nem, helyesbítek. Sokkal többet vártam volna. Ennél sokkal igényesebb ingyenes gépek is vannak.

Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707

A repülési modell

A sok negatívum - amivel tulajdonképp a pilótafülkében ülve, előre nézve ki lehet békülni némileg - mellett ez volt az első pozitív élmény a repülővel kapcsolatban.

A madarat egy péntek esti repülésen próbáltam ki először élesben. Aztán másodszor is. Aztán utánanéztem, hogy mit szóltak más emberek a géphez. Hát, beigazolódott a megérzésem: ez bizony úgy repül, mint az igazi. Nagyon könnyen irányítható, szeret repülni. Az utazómagasságról való süllyedést, a megközelítést és a leszállást végig kézzel csináltam. Oldalszélben. Hogy csúnyán fogalmazzak, "iszonyat fíílingje van a gépnek". Nagy, nehéz és aluminium. Ja! ...és repül! :)

A hangok

Ez a repülő másik jól sikerült része. A gép a JERA (Jet Engine Rocket Assisted) hangredszert használja, ami röviden annyi, hogy egy teljesítmény nélküli rakétát is tesznek a gépre, mellyel egy újabb hangsávot tudnak a hajtóműhöz kötni. Egy kis ízelítő:

Ha valakinek jobb hangrendszere van otthon, tolja fel kicsit a basszust. Iszonyat jó hangja van a gépnek. Az indításnak, az "alapjáratnak" és annak is, ahogy rátolod a gázt és szó szerint feldübörögnek a hajtóművek. Gyorsan feledtetni tudja a gép többi negatívumát.

Alap festések

Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707
Szemle: Mike Wilson - Boeing 707

Összességében

Vegyesek az érzelmeim a géppel kapcsolatban, mert egyrészről többet vártam egy fizetős géptől, másrészről viszont olyan szépen repül a repcsi, mint egy álom; a hangok pedig olyan hangulatot adnak neki, amit más gépnél még nem nagyon tapasztaltam.

Szóval, ha valaki szereti a jól repülő régi gépeket, és túl tud lendülni ezeken az "apró" hibákon, mindenképp ajánlom a megvételét. A maga 9 dolláros árával, bőven az alacsony árkategóriába sorolható a gép.

Mike Wilson - Boeing 707-320 and 707-020