Tervezés, felkészülés, térkép nyomtatás. Így indult. Beszűkült látásmód, megkavarodott érzékszervek, gépszíj. Valahogy így végződött. A HighFly 737-es szimulátorában jártam.
A HighFly-ról röviden
Van nekik A320 és B737 szimulátoruk. Flight Simulator 2004 fut rajta, 210 fokos látóteret biztosító monitorokkal. Mi - természetesen - a 737-esbe ültünk be.
A felkészülés
Mi legyen? Útvonalrepülés? Fel- és leszállások? Végül lett egy LHBP-LHSM. Taki kinyomtatta a térképeket, én pedig megpróbáltam minden használható infót felidézni a repülőről. Az x737-nek köszönhetően elég jól képben voltam, de már rég repültem vele. Azért amit csak tudtam, fejben helyre raktam. Első körben egy órát terveztünk maradni, ebbe simán belefér az út, illetve marad kis idő az élvezkedésre is.
A repülés
Munka után kimentünk hozzájuk, gyors pillantás az Airbus fülkére. A sok LCD mellett akadt néhány LCD is az LCD-k közt. Átmentünk a 737-esbe. Taki a bal oldalra akart parancsolni, de én voltam a makacsabb, így a jobb oldali ülésbe ültem be. Az LCD itt sem volt sokkal kevesebb, de kettővel több szarvkormány volt, amibe alkalomadtán bele lehetett kapaszkodni.
Kis ülés állítás után elhelyezkedtem, majd körbenéztem. Nagy volt. Sokkal nagyobb mint vártam. Ugyan egyszer már ültem kint Ferihegyen egy 747-es jobb ülésében, de ott úgy gondoltam, nagy a gép, hosszú utakon használják, hát legyen kényelmes. Ezt a jó szokásukat a Boeing tervezők megtartották a későbbiekben és a 737-800NG pilótafülkéje majdnem akkora, mint egy 747-esé. Átvettük nagyjából, hogy mi hol van.
Kinézve az "ablakon" egy hatalmas, 210 fokos látószögű vászon van előttünk, aminek a széleit csak akkor látjuk, ha felemelkedünk az ülésből, vagy nagyon hátranézünk. Alap helyzetben kifogástalan képet ad.
Cseh János, aki építette a szimulátort, segített beindítani a gépet. Nélküle eljátszottunk volna vagy fél órát csak az indítással. Ő mondta a teendőket, mi keresgéltünk, aztán keresgéltünk, majd keresgéltünk s végül csináltuk :)
Borzalmasan szokatlan volt, hogy mindent tudtam, hogy hol van, de mégsem: a monitoron mindent egyben látsz, minden ott van előtted 2D-ben. Itt 3D van: fel kell nézni, fejet forgatni, odanyúlni, nyújtózkodni, erőt kifejteni. Ami a számítógépen rutinból megy egy kattintással, az itt végiggondolást igényel: pontosan tudtam, hogy a gázkar mögött van a "Fuel lever", de oda kellett nézni, oda kellett nyúlni és felhúzni a majd' 15-20cm-es úton. Itt csinálni kell a dolgokat, nem csak billentyűket nyomkodni és kattintgatni.
A kapcsolók megint egy külön téma. Van ami sima billenőkapcsoló, van amit ki kell húzni és csak úgy tudod átkapcsolni. Szintén az erőkifejtés, maga a mozdulat szokatlan. Ráadásul a szimulátorban ez nem derül ki, ott kattintasz, átkattan és kész.
Hajtómű beindítva, kigurulunk a pályára. Taki száll fel, követi a Flight Directort ami az FMC-ben táplált PUSTA1D-t mutatja. Pár ezer láb magasan robot bekapcsol és dumálunk kicsit. Az utazómagasságot, FL120-at elérve János szól, hogy nyugodtan ki lehet kapcsolni a robotpilótát és vinni kézzel a gépet. Leoldom, majd kézbe veszem a szarvat. A feladat: tartani a magasságot és az FMC-be táplált útvonalat. Elkeserítő volt amit műveltem. Próbáltam tartani, de nem ment. Siralmasan nem ment. Próbáltam trim-elni, próbáltam finoman mozdítani, de stabilan magasságot tartani kb. 10mp-ig sikerült.
Annyi mindenre kell figyelni, akkora terepet kell belátni, amit a monitoron simán megteszel egy apró odébb nézéssel. Itt teljesen más a helyzet. A magasságtartásos próbálkozásomnál csak a FD-t figyeltem. Semmi mást nem. Egyszerűen nem tudtam. Se kifele nem néztem, se a variót, se a magasságmérőt. Gyakorlatilag semmit nem csináltam. Két dologra kellett figyelni: a FD függőleges és vízszintes vonalkájára. Az sem ment rendesen, nem hogy a többi.
A szimulátor maga nem mozog. Viszont a teljes látóteret kitölti a monitor képe. Mikor bedöntöttem a gépet, szó szerint dőltem vele. Átverte az agyamat a látvány. Nem kicsit, nagyon. Gondoltam áh, elsőre persze miért ne verné át, kis idővel majd megszokom. Hát nem. Ahányszor bedöntöttem a gépet, annyiszor volt az az érzésem, hogy dől az egész szimulátor. Furcsa és szokatlan érzés volt, mert amúgy az egyensúlyérzékem elég jó.
Megérkeztünk a TOD-hoz, Taki kezelte a robotpilótát, fékszárnyat, futóművet. Nekem csak annyi volt a feladatom, hogy ráfordulok a sármelléki ILS-re és leviszem a gépet. Ahapersze, ahogy azt Móriczka elképzeli a mesében az üveghegyen is túl, ahol a kurta farú malac parajt gyomlál. Az ILS-en olyan pontosan kell tartani a gépet, ami már-már veszélyes kategória. A LOC-ot ill. G/S-t jelző kis gyémántoknak maximum fél, de inkább annál kevesebb eltéréssel kell középen lenniük. Nagyobb eltérés esetén simán nem a kifutóra szállsz le :)
A megközelítés úgy nézett ki, mint mikor szeles napon egy kisgyerek visz a sövény mögött egy lufit, te pedig csak a lufit látod. Hallottam a periférián, hogy beszélgetnek a srácok, kiengedik a futót, fékszárnyat, de én annyira el voltam foglalva a FD-al, hogy csak később esett le, hogy ezeket mind-mind a Taki csinálta. Íme a pilot-(trying)flying / pilot not flying tökéletes kivitelezése :)
Jövök be nyílegyenesen és egyszer csak felnézek, kíváncsiságból. Ekkor tudatosult bennem, hogy az elmúlt negyed órában mereven bámultam a FD-t, és csak azt. Minden más megszűnt létezni. Konstatáltam, hogy marhára nem vagyunk a kifutó vonalában, holott a gyémánt csak kicsit volt odébb. Korrigáltam a dolgot, de már késő volt: kicsit ferdén sikerült megérkezni.
A kilebegtetés... hátszóval elég tágra sikerült az értelmezése: valahol a pálya közepén sikerült földet érni.
Az élvezkedés
Következett a városnéző túra. Vissza Ferihegyre, közvetlen a kifutóra. Gáz rátol (János kezelte én ismét csak vezettem) és uccu neki alacsonyan Budapest felett. GPWS sipákol, de nem foglalkozunk vele, néha kicsit felhúzom az orrát, hogy hagyja abba. Cirka 2000 láb magasan zúzunk a tiltott légtérben. Bal forduló a Duna előtt kicsivel, ráfordulás a Parlamentre. János mondja, hogy centizzük ki. Parancs értettem. Ráfordulok, majd elhúzok mellette. Közel. János pislog - "Hát ez... hadd ne mondjam milyen közel volt..."
Elrepülünk Jánoshegyi kilátó fele egy jobb fordulóval, majd visszafordulás Ferihegy irányába. Megkapom az ILS-t a Flight Director-ra, de csak míg rá nem állok, onnantól vizuális megközelítés. Hát, azt kell mondjam nem egyszerű. Szimulátorban ugye megszokja az ember a mihez képesteket. Tudja, hogy mennyivel süllyed, hol kell lennie a horizontnak a panelhoz képest. Itt ilyesmi nincs, mivel amint kiegyenesedsz a székben, máris belátsz magad elé-alá. Na, és akkor saccold meg, hogy hogy áll a gép, mennyire süllyed. Néha lepillantok a PFD-re, de János rám szól, hogy csak kifele nézzek, nem kell most a műszer. Próbálok, de nincs mihez viszonyítani. A PAPI fények valamelyest segítség, de az sem egy műszeres leszállító rendszer. Mikor már látszik a pálya rendesen, kicsit jobb a helyzet. Egyszer csak megszólal a TCAS. Otthon a gép előtt finalon még IVAO-n is csak körbenézek, hogy mi újság. Itt és most belém áll az ideg: baj van, valamit elrontottam, végünk, mindenki fusson amerre lát!. Ami itt történik, annak valóság szaga van. Mintha lenne tétje az egésznek, nem csak úgy repkedek, nincs bennem az a "áh, úgyis megoldom" érzés.
Egy, a másik pályáról felszálló gépet vett észre a TCAS. Kerestük, de a pixelhalmaz még semmi kézzelfoghatót nem mutatott. Eltelt vagy egy-másfél perc, mire megláttuk. Meglepő volt, hogy ennyire előre szól, de egyben jó is tudni, hogy ennyire túl van biztosítva a TCAS.
Kicsit ferdén, de elérjük a kifutót. Továbbra is csak a szarvat markolászom. Se pedál, se gázkar, se robotpilóta. Én csak a gép vezetésre figyelek. Bőven sok is. A gép hangosan olvassa be a magasságokat, de valahol a periférián hallom csak, a pályára koncentrálok. A küszöb felett János szól, hogy levette a gázt, enyém a terep. 50-40-30-20-10...10...10...és várom, hogy leérjen, de nem akar. Sikerült túlhúznom, de végül lehuppanunk a betonra, középtájt. Sugárfordító rá. 80 csomónál sugárfordító vissza, majd kis gáz, hogy "nehogymá' megálljunk a pályán, az olyan ciki...". A kis gázból nem kis gáz lesz, és végül 50 csomós sebességgel fordulunk le a pályáról. Adok a rally fílingnek, de végül bevesszük a kanyart János irányításával.
Miközben gurulunk a terminálhoz (én már csak mint néző) lassan, de roppant bizonytalanul visszatérek a valóságba. Najó, ez nem igaz teljesen, mert folyamatosan pörög az agyam...
Vezettem egy 737-est! :)
Elérhetőség: http://highfly.hu/
Aki időpontot szeretne egyeztetni, érdemes 3-4 héttel előtte felvenni a kapcsolatot, ugyanis folyamatos a teltház :)