Kellemesen változatos volt az elmúlt hét időjárása, hogy tesztelni tudjam mit is tud a REX nyújtani.

A hét elején folyamatosan borongós volt. A közepe-vége fele már ki-ki dugta a fejét a nap a felhők közül. A hét végére pedig igazi nyár eleji idő lett, gyönyörű szép cumulusokkal.

Az első benyomás

Lassan itt a nyár, ismét lehet VFR-t repülni a jó időben, akár vitorlázni is. A képek alapján nagyon ígéretes volt a REX. Amint megjelent, meg is vettem, feltelepítettem, kipróbáltam. Mikor elindult az X-Plane, elmaradt a várt csoda: sehol egy 3D felhő, azok a szép felhők sem voltak sehol - persze, hiszen összefüggő felhőréteg volt fölöttem. Kicsit csalódtam, hogy ez bizony nem egy nagy durranás. Aztán úgy döntöttem, jó kis hét elé nézünk, itt a remek lehetőség, hogy teszteljem mit is tud hosszútávon.

A programról

A REX, ahogy korábban már írtam, tulajdonképp "csak" egy textúra manipuláló program. X-Plane indítás előtt ki lehet választani milyen felhők közt szeretnénk repülni. Ezt többféleképp is meg lehet tenni: előredefiniált témák közül választva, válogatva a felhőtípusok és azok kinézete közt (cumulus, stratus, cirrus) illetve az ég színek közül lehet még kiválasztani az adott időjáráshoz leginkább illőt. Ez azoknak kedvez, akik egyszerűen szeretnek felnézni az égre, ismerik a felhőket, felhő típusokat és egyszerűen beállítják az adott felhőt a programban.

A lustábbaknak/tudatlanabbaknak van lehetőség METAR-t lekérni egy adott reptérre és a program megpróbálja a lehető legvalósabb körülményeket összeállítani. Ez - érthető okokból - nem mindig működik pontosan, mivel a METAR-ból nem derül ki az adott felhő kinézete.

A másik remek lehetőség, az időben visszautazás. Mivel saját időjárás szervert használ, vissza lehet menni az időben adott dátumra, de még akár adott órára is.

A teszt

Kedd


Elég jól sikerült eltalálnia, összefüggő felhőréteg, alatta néhány foszlány.

Szerda


No itt valami hiba csúszott a számításba, vagy ennyire más idő volt Ferihegyen, amit kicsit furcsállanék. Mindenesetre itt kicsit mellé lőtt :)

Csütörtök






Összefüggő felhőréteg, alatta nagyobb foszlányok. Tulajdonképp messzi áll a valóságos látványtól, de a felhők nagyjából ott vannak, ahol kell lenniük. Sajnos itt lehetett az az eset, mikor a METAR-ból nem derül ki egyértelműen a felhő típusa.

Péntek




Oszlanak a felhők, fent befigyel pár cirrus. Szerintem ezt telibetalálta :)

Vasárnap







Cumulusok tömkelege. Egész kevés cirrus magasan fent. Ismét egy telitalálat.

Hétfő



És végül ismét egy melléfogás - pedig ezen a napon sokkal közelebb voltam Ferihegyhez, mint az előző napokon.

Hátrányok

METAR alapján nem mindig tudja pontosan meghatározni a felhő típusokat. Sokan panaszkodnak, hogy késnek az időjárási adatok, akár 1-2 órát is. Én személy szerint ezt még nem tapasztaltam, de túl sokan jegyezték meg ahhoz, hogy légből kapott legyen. Nekem sokszor elakadt, mikor nem egy nagy reptér ICAO kódját írtam be, hanem egy kisebbét, pl LHSM, LHDC, holott ezeken a reptereken is van hivatalosan elérhető METAR.

Összességében

A cikk elején a "csak" egy textúra manipuláló program azért volt idézőjelbe téve, mert ez az egy hét folyamatos tesztelés megmutatta, hogy annak ellenére hogy ezek "csak" más textúrák, igenis sokat tud dobni az alap felhőkhöz képest. Megadja a választás lehetőségét, hogy ne mindig csak egyfajta cumulus-t láss az égen, hanem felnézel repülés előtt az égre és kiválasztod a 17 felhőtípus közül azt, amelyik legközelebb áll ahhoz, amit ott fent látsz :) Avagy ha épp nem ott vagy, ahol repülni fogsz, elég jó eséllyel határozza meg neked, hogy milyen felhők lehetnek az adott helyen.

A programot kicsit drágának találom az egyszeri felhasználónak, hiszen azon túl, hogy felhők közül válogathat, de nem tudja mit is csinál pontosan, nem ad sok mindent. Aki már kicsit jobban ért a felhőkhöz, meg tudja különböztetni az egyes fajtákat, nagy előrelépés lehet, hogy a stratus nem úgy néz ki, mint egy cumulus :)

Szóval, aki a csodát és a megváltást várja tőle, ne vegye meg, mert csalódni fog. Aki ismeri a felhőket, és szeretne valósabb környezetben repülni, erősen ajánlom, mivel rengeteget dob az összhatáson.

Megvásárolható $29.95-ért a FlightSim Store-ban, illetve az X-Aviation.com oldalon

(Bocs a néhol teljesen valótlan színekért, telefonos fényképező ennyire volt képes)