Haladok a munkával, közben többen is kérték, hogy tegyek fel néhány képet a munkafolyamatokról.

Elkészültem az orthophoto alapozással, helyükre kerültek a háttér-textúra szeletek, ezzel párhuzamosan elkészítettem a falut Scenery Builderben.

Miután a házak és a háttér a helyére került, megnéztem a szimulátorban a pillanatnyi állapotot. Egyértelmű, hogy ez még távolról sem megfelelő színezet. Ezt a későbbiekben fogom rendbe tenni, amúgy is lesz még dolgom a terepen található tavak, patakok, és egyéb helyek kialakításával.

Hogy ne váljon a munka nagyon monotonná, közben foglalkozom a scenery más részeinek kidolgozásával is: elkezdtem megfesteni a repülőtér kiszolgáló létesítményeinek alapját szolgáló textúrát, valamint Tomz képei alapján nekiálltam a modellezésnek is.

appron
Ez a kép így "messziről" nem sokat mutat, bent a szimulátorban viszont remélem beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Elöljáróban annyit, hogy a teljes kép jelenleg 8192*8192pixel méretű, és még bővítenem kell rajta. Vélhetően elég részletes lesz, bízom benne, hogy a részletek "bent" is láthatók lesznek. Készítettem egy tesztet a napokban, és egy viszonylag gyengébb gépen bíztató volt az eredmény, szóval van remény :)

A múlt nap adta ki meszger a Kamov Ka-26 helikoptert, és miközben a neten bóklásztam, belefutottam egy általa készített youtube-os videóba, amelyben LOWI repterén bóklászik egy helikopterrel.
Nos mikor megláttam a sceneryt, padlót fogtam... A default LOWI-t nem nagyon néztem még közelről, így hát mellbe vágott mennyire kidolgozottak a részletek!
Eddig nem nagyon volt bátorságom részletesebben modellezni, mert tartottam attól, hogy egy komolyabb modell megeszi az erőforrásokat. Már látom, hogy tévedtem, de legalábbis túl óvatos voltam.
A reptéren a terminál épületen kívül található még két nagy hangár és néhány épület amelyeket le akarok modellezni.
Az egyik hangárnak már nekikezdtem:

yellow hangar

Az LHSimulations fórumán a nálam jóval tapasztaltabb és profibb fejlesztő srácok elmondták, hogy a scenery igazi hangulatát az apró, kidolgozott részletek adják. Úgy döntöttem, kipróbálom a dolgot, hátha beválik X-Plane alatt is. Bár az FS és az X-Plane egészen más grafikai motort használ, attól még lehet hogy itt is működik. Majd meglátjuk.

folytköv...

Hozzászólások

Szia!

Feriheggyel hogyhogy nem foglalkozik senki? Túl nagy falat? Szerzői jogvédett?
X-plane alá ezeddig nem nagyon készült, ami van, csak konvertált. (szerintem tele hibával)
Sajnos én nem értek ehhez a scennery cucchoz, bár olvastam a korábbi "user manual"-t és nem tűnik nehéz dolognak alap/kezdő szinten művelni, lehet, hogy egyszer ráveszem magam.

Korábbi munkákhoz gratula, ehhez kitartást!

-Kotta-

Szia!

Azt hiszem jól érzed a dolgot, Ferihegy (nekem, egyelőre) túl nagy falat. Más nevében nem nyilatkozom, de a magam nevében azt mondhatom, hogy a jelenlegi tapasztalattal a hátam mögött egyelőre nem látom értelmét belekezdeni.
Szerzői védelemről nem hiszem hogy beszélhetnénk, úgy vélem valamit lemodellezni ami a valóságban létezik, nem tiltható :) Szerzői jogvédelem a már elkészült, esetleg valahonnan "átvett" dolgokra vonatkozhat. Tehát egy terminál épület amit más készített mondjuk FS-hez, az már ilyen értelemben "védett", nem lehet (nem illik) csak úgy szó nélkül átemelni, felhasználni.
Részemről amit eddig felhasználtam egyéb máshonnan vett dolgokat, mindegyikről megkérdeztem az eredeti alkotót, engedélyt kaptam a további felhasználáshoz. Így volt ez a nagyon jól használható R2 library készítőivel (egy Cseh csapat) és az LHSimulations fiúk is hozzájárultak az általuk készített FS sceneryk átalakításához, egyéb felhasználásához (An2 modell Zalaegerszegen).

Az általam eddig készített scenerykben ha valaki tüzetesebben megnézi, nyomon követhető bizonyos fejlődés. Minden egyes "munkával" próbálkozom valami számomra újjal, olyan extrával amit korábban nem használtam. Összességében ahogy egyre tovább jutok, a sceneryk egyre részletgazdagabbak, összetettebbek lesznek, ahogy igyekszem megismerni az ésszerű korlátokat a minőség és a teljesítmény között.
Az alap koncepció mindig mindenhol az volt, hogy a minőségre ne nagyon lehessen panasz a jelenlegi "felhozatal" átlagát tekintve. Az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem ezt valamennyire sikerül is teljesíteni :)

Ferihegy kapcsán viszont többek között ez is az, ami a gondot okozza legalábbis számomra.
Magyarország legfontosabb légikikötőjéhez eszembe sem jutna úgy nekiállni, hogy csak "összecsapjam". Márpedig Ferihegy összetettségében, méretében (a környezetet is beleszámítva Budapest legalább egy részével) nagyságrendekkel túltesz azon a szinten, amit jelenleg be tudnék (és be mernék) vállalni...
Azon a minőségi szinten amit én minimumnak állítottam fel a magam számára, LHBP és környéke legalább az X-Plane default LOWI szintjén kellene hogy készüljön, ami viszont meglehetősen összetett, hatalmas és időigényes munka.

Az persze más kérdés, ha valaki kedvet érez az ilyesfajta alkotómunkához, és szívesen belevágna. Ha összeállna egy több fős csoport elkészíteni LHBP-t, azt támogatnám, úgy már szívesen csatlakoznék, mert többen lenne is értelme. Egyedül nem tartom magam elégnek hozzá :)

Egyébként ksgy-vel már beszélgettünk róla, hogy érdemes lenne csapatot verbuválni az esetleges komolyabb munkákhoz, de nem jutott a dolog felhívásig ha jól emlékszem.

Egyelőre csak itt jelzem, hogy ha valaki szeret(ne) foglalkozni a scenery készítéssel, kedvet érez hozzá, jelezze bátran! Maga a "meló" ne rettentsen vissza senkit, két-három hónapja még én sem tudtam semmit (értsd: semmit) a scenery készítésről X-Plane alatt! :) Ez lefordítva azt jelenti, hogy amit a "Magyar Repterek" szekcióban tőlem láthattok, azt kezdő amatőrként készítem, nem vagyok profi...
Az egész scenery készítés játszva tanulható, ha valaki szeret ilyesmivel foglalkozni, hamar rá lehet kattanni, magyarul lehet "kezdőként" is szépet-jót alkotni.

És ahogy az előbb írtam, többen dolgozva egy projecten, az eredmény még jobb lehet. Részemről az eddig megszerzett tapasztalatokat bárkinek szívesen átadom, szóljatok, vágjunk bele :)

Sziasztok,

Örülök, hogy így karcolgatjátok a téma felszínét, ebből előbb utóbb ilyen ügyes kezek között mint a tieitek biztos hogy valami szép fog kisülni.
Most, hogy barátkozom az x-plane-el, csak ámulok és bámulok, hogy milyen szép kiegészítőket gyártotok hozzá, ilyenek freeware formában FS alatt elképzelhetetlenek voltak.

Kicsit én is hiányolom LHBP-t, lévén, hogy ott repülök a legtöbbet, de megértem az okokat, hogy miért tartotok tőle picit.
Én is elkezdtem csak a reptér átszerkeztését, újra szerkesztését, hogy legalább a pálya, illetve a gurulóutak, apron a helyén legyen, de nekem kicsit limitáltnak és nehézkesnek tűnik az x-plane reptér szerkesztője, így kicsit leálltam a dologról, de ha belelkesedek, akkor ismét rácuppanok.

A Blender engem is nagyon érdekel, de nekem sincs semmi tapasztalatom 3D modellezésben, így egyelőre tibeti szakkör jellege van számomra, de remélem majd a tutoriálok segítenek.
Jó lenne többen összefogni, egymást bíztatva, segítve, akár élőben is összefutva haladni előre a dolgokban, de persze tisztában vagyok az idő, helyi, magánéleti korlátokkal, így ez inkább amolyan utópisztikus álmodozás :)

Na de addig is hajrá mindenki és csak így tovább srácok!

Üdv.:
Tibor

Köszi az infót.
Most hirtelen elég lelkes lettem. :-)
Mindjárt végig is nézem, hogy én mit tehetnék az ügy érdekében.

Steve-nek igaza van.
Bár én a scenery készítéshez nem értek, de a különböző épületek lemodellezése viszonylag egyszerű, s könnyen megtanulható. Igaz, nekem jó tanárom volt Steve személyében. :)

Ez már három /illetve 2,1 velem együtt :-)/ akit érdekel a projekt. Na elkezdek utána olvasni. :-)

Ha esetleg hajlandóságot éreztek, az oktatásomra: info kukac kotan pont hu email címen elérhető vagyok. :-)

Nekem "csak" MAC-em van, nagyduzzogva, kisebb feladatokra hajlandó vagyok virtuális gépben windows-t indítani. :-)

Mi a Blendert használjuk az objectek modellezéséhez, amit megtalálsz a www.blender.org címen. Van MAC-es verzió is.
Ha bele akarsz vágni épületek modellezésébe, szólj, s segítünk.

Nézegetem a programokat, leírásokat de teljesen hottentotta nekem az egész /egyelőre/. Adobe cuccok megvannak (CS4), megnézem ezt a blender-t is. Nem mintha nagyon érteném, hogy mit is lehet vele csinálni. :-)

A CS4 az kiváló! A Blender meg nem olyan nehéz, mint azt első látásra gondolnád. Én komolyabban sosem foglalkoztam 3D modellezéssel, most mégis tudok épületeket alkotni.
A lényeg, hogy ha valami problémába ütközik az ember,akkor ne adja fel, hanem kérjen segítséget.

Semmilyen grafikai vagy 3D -s előéletem nincs, ezen a területen teljesen szűz vagyok. Informatikában abszolút jártasnak mondhatom magam, főleg rendszertervezésben és üzemeltetésben, legyen az bármilyen OS. Photoshoppal nagyon régen /10 éve/ egy kicsit foglalkoztam. Úgyhogy sajnos én még fogalmakkal sem nagyon vagyok tisztában ezen a területen. Viszont remek diák vagyok. :-)
Van olyan terület ebben a scenery készítésben amit Ti ketten nem fedtek le, problémás számotokra, nem szeretem kategória? Lehet annak állnék neki.

Ja és nem utolsó sorban amihez talán még értek az a szervezés, projekt koordinálás, lelkesítés. :-)

Részemről nem nagyon tudok olyan munkafolyamatot megnevezni amit különösebben nem kedvelnék... Inkább olyasmi szokott előfordulni, hogy valamitől besokallok, de ez sem gáz, hiszen ha az alkotókedv még megvan, egyszerűen átváltok egy másik munkafolyamatra...

Ha nincs még semmiféle tapasztalatod a 3D és a grafika terén, az mindössze csak annyit jelent, hogy kicsit több idő kell míg tényleg hatékonyan be tudsz kapcsolódni a munkába :) Első lépésként barátkozz ezekkel a programokkal, ismerd meg az alap funkciókat.
Tűzz ki magad elé egyszerű célokat, amit aztán próbálj megoldani az adott programmal.

Mondjuk keress egy kis repteret ami még nincs elkészítve, és Google alól szedd le a fotóit, próbálkozz a képek átszínezésével, hogy valóságosabbnak tűnjön. Eközben olvasgass tutorialokat, vagy ha konkrétan belefutsz valamibe amit nem értesz, kérdezz itt tőlünk nyugodtan.

A 3D modellezés egy következő fázis, ha érdekel a téma, akkor tedd fel a 2.49-es blendert, és ismerkedj vele. Töméntelen tutorial van hozzá, magyarul is, sőt nagyon sok video tutorialt is találhatsz. Az a legfontosabb, hogy az alap dolgokat, és magát a felületet megismerd, megszokd valamennyire.
Itt is kitűzhetsz egy konkrét célt magad elé, valami egyszerűbb épület elkészítése lehet jó kiindulási alap.

Lehet, hogy nekifogok Farkashegynek (LHFH), azt ismerem kivül-belül.
Az első fázisnak neki is kezdek a leírásod alapján.

Megegyszer köszi, jelentkezem ha elakadok.

Akkor lennének kérdéseim/problémáim, melyekben a segítségedet kérem.
Gtalk-on kereslek majd ha belépsz.

Üdv!

A CS4 kiváló alap mindenféle textúrázáshoz! A blender meg egy nagyon jól használható 3D program, de akkor az igazi, ha nincs egyéb 3D-s előéleted...
Nagyon más szemlélet mint az egyéb közismert programok (3DStudioMax, Maya, stb) Ezért aki azokkal már dolgozott, annak néha elég macerás átállni erre. Viszont az X-Plane objektekhez, akár repülő modellezéshez a blender az ideális.

Azt eldöntötted, hogy mivel szeretnél kezdeni? Ahogy korábban leírtam, érdemes az elején valamelyiket kiválasztani, és arra fókuszálni. Közben apránként megszokod az egészet, a többi is kevésbé lesz hottentotta :)

Igazából még az elején érdemes lenne elhatároznod, hogy a scenery készítés mely területe érdekelne igazán.

Fotorealisztikus scenery készítéséhez szerintem az alábbi főbb munkafolyamatok tartoznak:

- Háttér textúrák elkészítése (Orthophoto)
A letöltött textúrák feldolgozása, ami a terep kiválasztással, letöltéssel, esetenként színezéssel, pótlással, és tisztítással jár. Ehhez a kategóriához sorolnám a szimulátor számára emészthető méretre darabolást, valamint a textúrák pozícionálását is az Overlay Editorban.

- Egyedi objektumok modellezése és textúrázása
Értelemszerű, itt ugye szükség van egy rakat referencia képre, blenderre és Photoshopra vagy valami egyéb képszerkesztő programra.

- Objektumok elhelyezése a terepen (Scenery Builder, Overlay Editor)
Ez a munkafolyamat két nagyobb részből áll:
A Scenery Builder a Google Earth programmal együtt kiváló eszköz feltölteni a sceneryt kommersz épületekkel, ezt még a scenery készítés első fázisaiban meg kell tenni, a későbbi felhasználhatóság érdekében.
A másik rész, a vegetáció, amelynek a kialakítása meglehetősen pepecs meló, de minden egyes kattintás megéri a fáradságot, hiszen ez teszi igazán élővé a sceneryt :) Ezt a munkafolyamatot a vége felé érdemes végezni, mint ahogy a közben elkészült egyedi objektumok lepakolását is.

- Reptér közvetlen környezetének a kidolgozása
A lehetőségekhez képest érdemes külön foglalkozni a reptérrel, a méretétől függően kialakítani az esetleges appront, részletesebb háttértextúrát, egyebeket.

Így hirtelen ezt tudtam összeszedni, ezek közül válaszd ki amihez kedved volna. Nem tudom Mac-en milyen fejlesztőeszközök futnak, blender és photoshop nyilván van, de a többit passzolom :)

Az oktatásoddal kapcsolatban, szívesen segítünk, de jobb lenne ha konkrét kérdéseid lennének, amin el tudunk indulni.