Kézzel repülés, VOR to VOR navigáció, bénázás, odacsapás. Röviden így lehet jellemezni, amit előadtam péntek este...
Innsbruck továbbra sem egy egyszerű reptér. De Reggio Calabria, hajnal kettő körül, kézzel repülve... hátszóval, talán a "mókás" a legjobb szó rá.
A friss szerzeményt - a nagy vasat - választottam mint önkínzó eszközt: VOR-ok alapján repülés, kézzel egészen utazó magasságig, utazómagasságon robot, süllyedés pedig ismét kézzel. Végig. Teljes utaslétszámmal. Majdnem fájt.
Szinte tömeg volt Innsbruckban mikor indultunk. Mivel ismét kicsit késve indultunk neki, volt időm felkészülni bőven: kijegyzeteltem a VOR frekiket, neveket, lerajzoltam a várható megközelítési eljárást - nyomtató hiánnyal küzdök :) - próbáltam levezényelni magamban az elhagyást. Szerencsére a 08-as pályáról indultunk RTT fele, így nem volt para, hogy hegynek megyünk. Volt pár felhő, de szél alig-alig.
Felszállás után szinte vakon követtem a Flight Directort, vezettem RTT fele a gépet. Óvatosan állítottam vissza a vízszintes vezérsík trim-et, ahogy gyorsult a gép. Pluszban még azzal is szívattam magam, hogy a szarvon lévő gáz-prop pitch-mixture karokat az egyes gázkarokra állítottam, így arra is kellett figyelni, hogy ne nagyon térjenek el, ha változtatok a gázon.
Az emelkedéssel semmi gond nem volt, minden terv szerint ment. Utazómagasságon ropi be, beszélgetés.
Lassan közeledtem a célreptérhez, elkezdtem végiggondolni mit-hogyan, a megközelítést nem csak hogy lerajzoltam korábban, hanem leírtam a fogatókönyvet is. A para onnan származott, hogy mint az a térképen is látszik, a reptér felett átrepülve, visszafordulva kell elkapni a localizer-t, majd gyakorlatilag majdnem hegynek vezetni a gépet.
A reptér egy hegy lábában van, az utolsó pillanatban kell vizuálisan ráfordulni a pályára. A 15-ös estén nincs is sok gond, de mi - hogy természetesen még jobban szívassuk magunkat - a 33-asra szálltunk le. Ez azt jelentette, hogy közvetlen a kifutó előtt kellett egy kb 90 fokos fordulót csinálni úgy, hogy pont a pályairányra érkezz.
Ez szép és jó, de nekem már sikerült ott elrontanom, hogy az ILS-t a másik irányban kerestem...
Gyanús volt, hogy az ILS nem egészen úgy áll, ahogy kéne. Teszem hozzá rögtön: kézzel vezettem és követtem Soma bácsi vektoros irányítását. Amikor észrevettem, hogy nem egészen úgy- és ott vagyok, ahol kéne, hallom, hogy Soma bácsi is rám szól... Gyors visszafordulás. Közben hallom, hogy a mögöttem jövő - a kis kitérő miatt - elég közel került, bele kéne húznom. Bénázok, szégyellem magam, próbálok tájékozódni, de a robotpilótát akkor sem kapcsolom be! A magasságom valahol a kapott 6000 és 2500 láb között mozog, de még nem vizes a gép alja. A localizer-t elkapva kezdem összekaparni a dolgokat, süllyedek szép egyenletesen, írányon vagyok. Report when runway in sight.
Annyira figyeltem a sebességre, süllyedésre, irányra, hogy már rég megvolt a pálya, mikor a Soma bácsi rákérdezett, hogy Do you have runway in sight?. Kínos. Mondtam, hogy megvan, megkaptam a leszállási engedélyt és most jött a java: a forduló a végén.
Lassan repülsz egy hegy irányába, alacsonyan, egy farok nehéz, utasokkal teli pakolt géppel. Fordulni kell, pontosan, tartva a süllyedést, hogy ne ess bele a hegyoldalba de még meg is tudj állni. Én picit alá saccoltam, a sebességem a normál ~240 km/h helyett 200 körül volt.
Lehet találgatni mi kell még a tökéletes szappanoperához: szélnyírás! Há', mer' gép van, sikoltozó utasok vannak, gyün a hegy, oszt a izzadó pilóta meg majd úgyis ügyes lesz... Há' nem?
A ráfordulás majdhogynem tökéletes volt, már kezdtem egészen megkönnyebbülni. Node még a levegőben volt a vas. A szél meg jött, oldalba. Kicsit odébb tette a gépet, kicsit megsüllyesztette, hogy nehogy szép legyen a kilebegtetés. A földetérési állásszög kb 35 fok volt. A szárnyvég, fékszárnyak épp csak megúszták. Végül egy 154-hez képest egészen baráti, kb. -300 ft/min varióval értem földet. Sugárfék, féklapok nyíltak automatán. Kerékféket is bekapcsoltam, de a gép elkezdett balra húzni, enyhén kacskaringózva, de megálltam. A mögöttem levő gép pedig jött, nagyon. Oly' annyira, hogy kérdésessé vált, hogy tudok-e még backtrack-elni, mielőtt odaér.
Kértem engedélyt, majd belehúztam. Mikor jelentettem, hogy elhagytam a kifutót, sajnos lefagyott az érkező gép Flight Simulator-a. R.I.P.
Mindeközben egy gép emergency-t jelentett: leállt mindkét hajtómű. Gyors számolás a háttérben, nem tudja elérni a cél repteret, így kitérőre ment. Amennyire tudtam figyelni a saját bénázásom mellett, elég húzós volt még a kitérő reptér elérése is. Végül egy nagy sóhaj: egyben lent van a gép.
Leszállás után Soma bácsit kikérdeztem a 154-es leszállósebességéről, állásszögről. Tulajdonképp ahhoz képest amekkora állásszöggel érkeztem, elég szépre sikerült leszállás volt. Mint megtudtam, a 154-es arra tervezték, hogy füves pályára is le tudjon szállni, úgyhogy azok a futók kevés mindent nem bírnak ki. Mindenesetre húzós egy repülés volt, sokfelé kell figyelni, ha te vezetsz, főleg ha bénázol és főleg ha nem ismered ízig-vérig az adott gépet.
A leszállás három kameraállásból: