Hosszú kihagyás után este kaptam egy telefonhívást. Irány Sármellék, mert az nekem jó. Három biznicmen szeretne feljutni pestre, de nem ám akárhogy: ankettővel. Fedélzetén pezsgővel, üzleti megbeszéléssel.

Hiába próbálta a megbízó elmagyarázni nekik, hogy nincs jó állapotban a gép, nem alkalmas rá, hangos, büdös, ez arra van, hogy ejtőernyősök ugráljanak ki, meg az egységsugarú laikusoknak megmutassák mi az a repülés. De ez őket nem érdekelte és végül meggyőzték a megbízómat, ő pedig engem mindenféle papírokkal, híresemberek arcképeivel rajtuk.

Nosza, hajnalban kibotorkáltam ferihegyre és az éj leple alatt, szinte egyedül a nagymagyar sötét légtérben átröfögtem Sármellékre. Mikor odaértem, akkor tudatosult bennem, hogy én csak 3 órát aludtam (plusz azt a fél órát repülés közben...) és hogy egy órával elnéztem magam. Hangosan kitört belőlem a boldogság. Szerencsére, ekkor még a gépben voltam, így nem valószínű, hogy bárki hallotta volna az amúgy is kihalt reptéren. Magamra zártam a gépet és szundítottam egy szűk órácskát.

Csörgött a telefon ébresztője. Ma reggel már másodszor. Trauma. Kv, termoszbol. Előcsattogok a gépből a terminál irányába.
Itt is vannak, nyáladzanak, ahogy azt kell. Hozzák a kis pezsgőjüket, meg a laptopjaikat. Lövésem sincs, hogy mindezt hogy fogják használni. Talán leülnek az üléssorok közé a padlóla. De dulván. Beszállunk a gépbe, körbemutatok, hogy ez igy itt, emitten ez. Teljesen elégedettek voltak, megnyugtattak, hogy minden rendben lesz, ha ennél jobb lenne, el kéne rontani.

Szólok az irányításnak, hogy én most uccu, mármint amint tudok. Nyugtázták, közel s távol sehol egy gép, szabad az utam. Mivel még nem hűlt ki teljesen a motor, könnyen beröffent. Ezt meg is jegyezték az üzleturak, hogy mi ez a lazaság, ők puffogó, köpködő indításra számítottak. Kicsit elkeseredtek. Majd legközelebb fújok nekik vitorláshajót kipuffogó füstből engesztelésül.
Rövid melegítés után nekilódultunk. A motor szinte fel sem vette a fordulatszámot, már repültünk. Megkértek az üzleturak, hogy hamar emelkedjünk fel utazómagasságra, mert úgy tudnak majd pezsgőzni meg laptopolni. Ám legyen - gondoltam, és nekihúztam az égnek a repülőt. Könnyű volt, simán tartotta a 150-es tempót 5m/s emelkedéssel. Ez a hivatalos emelkedési ráta több mint kétszerese. Boldogok voltak. Én is. A repülő is.

Természetesen a pezsgőt nem bírták csukva tartani míg elértük az utazómagasságot, így mire a balaton harmadánál jártunk még mindig emelkedve, ők már sokkal boldogabbnak látták a világot, mint felszálláskor. Ennek meg is lett a gyümölcse. Egyikük kitalálta, hogy lefényképezi a feljövő napot. A laptop webkamerájával. Az oldalajtóban állva. Gyorsan felnyomtam robotpilótát és rábeszéltem, hogy elég lesz neki az is, ha én csinálok egy képet a fényképezőmmel és átküldöm neki.

Miután kicsit lenyugodtak, visszaültem a helyemre. Ők kicsit artikulálatlanul, de valami üzleti dolgoról beszéltek. Félve fordultam hátra és kérdeztem meg tőlük, hogy szoktak-e megszabadulni a felesleges alkohol mennyiségtől orálisan.
- Neem - jött a válasz. Kicsit félve, de elfogadtam a választ.

Innentől nem nagyon foglalkoztam velük, nézelődtem. Leginkább a teljesen szembe sütő napot. Néha próbáltam a foltok közül kibogarászni merre is járunk. Mikor megláttam Tököl fényeit, a Dunát, sikerült beazonosítani a helyünket.

Ferihegy még mindig üres volt. Pár gép körül látszódott csak kisebb készülődés, de semmi komoly forgalomra utaló jel nem volt. A szél kicsit sodort le a pályáról, de hál' isten nem dobált nagyon. De azért sikerült életem egyik legrondább leszállását megcsinálni: kétszer pattantam vissza a betonról. Akkorát kongott a gép, hogy az üzleturak lemerevedtek úgy jó fél percre. Mikor már a pályát elhagyva a terminál fele tartottunk, akkor álltak neki tapsolni (már amikor sikerült) és ujjongani. Nem láttam jelét annak, hogy ezek itt most ki fogják rakni a kisvukot. Megnyugodtam.

Mikor beálltunk a terminál elé, leállítottam a motort és indultam kifele a fülkéből, elkaptak. Mondták, hogy
- Zeretnnénk meegtanlni ea rrrrrpülőőt vezeti... vaaan rá pnzunk, a nem gnd.
Szívélyesen adtam nekik egy névjegykártyát és eligazítottam őket, hogy keressék a megbízómat legközelebb is, akár az oktatás kapcsán is. Ha annyira fogja érdekelni ez a dolog józanul is, mint így, akkor van két nyáltól csöpögő üzletúr, akiknek... áh, előbb józanodjanak ki.