No, megírtam a plugint C++-ban a kis teszt alapján, ismét következett a próbarepülés. Ezúttal Budapest-Szentkirályszabadja volt soron.



Motor beindít, kicsit felpörget majd várakozik és figyel. A motor kb. 2.5 perc alatt érte el az üzemi 120 fokos hengerfejhőmérsékeletet. Alakul. Szép komótosan elgurultam a terminál előtt és mivel nem volt kedvem a kifutóról felszállni, így megtettem a gurulóútról :)
Felszálláskor ki kell nyitni a motorhűtő zsalukat /cowl flaps/ (ez a magyar neve?) különben csúnyán meg lehet főzni a motort. Talajtól elemel, óvatosan elmelkedik, gáz visszavesz. Örül.
1km magasra emelkedtem, majd gázt vissza utazóra és kicsit beljebb csuktam a hűtőzsalukat. Szépen tartotta a 180-190°C-ot.
Süllyedéskor teljesen becsuktam a hűtőket, gáz vissza. Motor szép lassan kezdett kihűlni. Direkt jó hosszúra hagytam a süllyedést, hogy lássam mennyire hűl ki egy hosszabb süllyedés során. Nem volt vészes 150-155 körül megállt, nem lett baj.
Leszállás után szintén 2 perc motorhűtés leállítás előtt (különben kigyulladhat az olajhűtő - ezt ma tudtam meg annoying_fatkid-től :)).

Szóval összességében nagyon meg vagyok elégedve a plugin-nel. Van még pár apróság amit bele kell tegyek - pl a motor kigyulladást random, ha 120 fok felett állítja le user a motort - de hamarosan eljön a kiadás ideje is... remélem :)